Elhunyt Papp Tibor

Papp Tibor

A Magyar Elektrográfiai Társaság megrendüléssel adja hírül, hogy hogy életének 83. évében elhunyt PAPP TIBOR József Attila-díjas író, költő, műfordító, tipográfus, vizuális művész, a magyar avantgárd meghatározó személyisége, az első magyar automatikus versgenerátor megalkotója, a hetvenes évek elejétől jelentős avantgárd irodalmi fórumként számon tartott, párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője, aki nemcsak a magyar, hanem a világirodalom számítógépes költészetében is kiemelkedő életművet hozott létre.

Papp Tiborral mint az időközben hazatelepült Magyar Műhely alapítójával és tevékeny tagjával a Magyar Elektrográfiai Társaság a megalakulástól kezdve folyamatos kapcsolatot tartott, a Magyar Műhellyel közösen rendezett kiállításunkon az ő számítógépes munkái, vizuális költeményei is szerepeltek. Egymás rendezvényein részt vettünk, személye példát, jelenléte megerősítést jelentett az elektrográfiai tevékenységet folytató művészek számára.


Búcsúztatása augusztus 3-án, pénteken 12 órakor lesz a Fiumei Úti Sírkert ravatalozójában.



Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük!

REX TYPORUM – TYPOSZALON kiállítás

A kiállítás nyitvatartásával, látogatásával kapcsolatos információk:
Bornemisza Rozi: 06 20 312 4884

rex meghivo 2

 

Chang-Soo Kim: PENUMBRA/FÉLÁRNYÉK - fotók a megnyitóról

 
  • Chang-Soo-Kim-PENUMBRAFÉLÁRNYÉK-19
  • Chang-Soo-Kim-PENUMBRAFÉLÁRNYÉK11
  • Chang-Soo-Kim-PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_13
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_1
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_10
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_11
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_12
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_14
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_15
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_16
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_17
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_18
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_2
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_20
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_21
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_22
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_23
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_24
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_3
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_4
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_5
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_6
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_7
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_8
  • Chang-Soo_Kim_PENUMBRAFÉLÁRNYÉK_9
  • DSC08211
  • DSC08227
  • DSC08228
  • DSC08229
  • DSC08230
  • DSC08232
  • DSC08236
  • DSC08241
  • DSC08245
  • DSC08250
  • DSC08253
  • DSC08262
  • DSC08267
  • DSC08268
  • DSC08271
  • DSC08273
  • DSC08276
  • DSC08282
  • DSC08285
  • DSC08286
  • DSC08294
  • DSC08296
  • DSC08302
  • DSC08307
  • DSC08309
  • DSC08313

A HÉT MŰVÉSZE

Interjú Füleky Adrienn képzőművésszel

Füleky Adrienn

 

  www.adriennfuleky.hu
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


  Legfontosabb díjai:
  1982. Kondor Béla Emlékérem
  1987 Derkovits Ösztöndíj
  2014. MEGA-PIXEL, Hommage á Bálint Endre kategória- Zsűri elismerő oklevele

 

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?

Körülbelül 10 éve.

Miért szereted ezt a műfajt?
 
A variációs lehetőségéért, a végtelen a folyamatos alakíthatóságáért és az ornamentikus lehetőségekért. Ez a műfaj a modern kor szellemiség tükrözi vissza számomra, a létrehozott művek a „MA” aktuális mondanivalóját szinte naprakészen tálalják/hatják.

Kik hatnak a munkásságodra?  

Főleg a természet, a 20. századi művészet/művészek, de több alkotásomnál saját fotóimból indulok ki, hogy létrehozzak egy új művet, ami többet fejez ki, mint az adott fotó.

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotói módszeredbe.

Koncepcióimnak többszöri kiindulópontja (ld. előző pont) a természet és annak két formája a hullám/föld, amely motívumként a vízhez/talajhoz kapcsolódó képzetek mellett felületként a rendezetlenséget/ rendezettséget, az állandót/mozgást/változást hordozza. Alkotásaim egy részében viszont a hálót/kört/négyzetet, mint motívumot jelenítem meg, ami viszont a változással szemben a rögzítettséget, az állandóságot mintázza.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?

Más a szabadkézi alkotás és más a gépi megjelenítés, a két alkotói módszer elemei bizonyos szempontból „átjárhatóak”, de keverhetőségük még kísérleti stádiumban, folyamatban vannak. Számomra fontos a természethez való viszony, s alkotásaim többsége ezt tükrözi.

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja? Miért fontos számodra ez a tagság? Mit adott a Társaság neked?

2010-ben lettem a MET tagja.Fontos számomra a Társaság, mert inspiráló közeget ad, megjelenési lehetőséget biztosít és támogat.

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?

Témám a tájhoz, a természethez kapcsolódik – az áramló folyó, a megtermékenyítő víz –, a föld megjelenítése (festményeken keresztül is). Legközelebb a MET által meghirdetett Digitális Agóra II. Nemzetközi Digitális Triennálén állíthatok ki. 

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad? 

Ez a legújabb munkám, és  nagyon szeretem ezt az áttört grafikát. Régebbi munkáimra is emlékeztet aprólékosságával, összetettségével.

FénycsipkeFénycsipke, 2018. computer grafika, 60x60 cm

A HÉT MŰVÉSZEI

Bózsa Evelin és Paul ter Wal

Interjú Bózsa Evelin képzőművész, grafikussal

Bózsa Evelin portré

  1961. Budapest
  www.dotclouds.com
  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  +31 646 223 510

 Legfontosabb díjai:
  2014. MEGAPIXEL 2014. Hommage à Bálint Endre
  2010. III. Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálé különdíj, Spanyolnátha
  2007. MATRICÁK – MET különdíj, Hommage à Kassák Lajos

 

Fotó: © Yvonne Zijp

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni? 

22 éve. 1996-ban résztvevője voltam az első Digitális Grafikai Biennálénak, 1998-ban egyéni kiállítást rendeztem digitális képeimből a FISE Galériában. A '90-es évek elejétől – és utána a mai napig szinte folyamatosan – alkalmazott grafikus tervezőként dolgoztam a saját stúdiómban. Többek közt Adobe szoftvereket: Illustratort és Photoshopot is használtunk. A hardver-szoftver frissítés akkoriban létkérdés volt. A mindennapi küszködés a megélhetésért magával hozta a szükséget, hogy a technikai tudásom naprakész legyen. Ebből alakult ki minden.   

Miért szereted ezt a műfajt?  

Mert ez a leggyorsabb és a leghatékonyabb. Együtt forgunk a világgal: a napi igényekre szabatnak az eszközeink. Tegnapelőtt festmények és rajzok, tegnap
C-printek, ma 3D-printek, holnap virtuális-vizuális agymanipulációk... vagy ki tudja mi. Az itt-ben és a most-ban például elektrográfiák. (...)   

Kik hatnak a munkásságodra?   

Nem tudom. Azt tudom, hogy kik érdekelnek és kiket csodálok. Caravaggio, Kepes György, Robert Mapplethorpe mindenképpen említésre érdemes. A kortársak közül Saraceno és Klibansky. Irigylésre méltó látni, mekkora energiát képesek az innovációba fektetni, és milyen mesterien uralják a huszonegyedik század nyújtotta technikai lehetőségeket. Nagyra értékelem a lazaságukat, humorukat és magabiztosságukat.    

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotó módszeredbe.   

Nehéz lesz, de próbáljuk meg: „Első körben” mindent szenzuálisan és vizuálisan élek át. Szenzo-vizuálisan. A személyiségem túlérzékeny, mint egy ócska fotópapír, az agyam meg egy képekre, vizuális jelekre specializálódott szivacs. A képek és jelek sokáig, – néha évtizedekig – raktározódnak, ülepednek a szivacsban, remélve, hogy egyszer új életre kelhetnek a túlérzékeny fotópapír által. Időnként világos üzenetekké desztillálódnak. Ilyenkor alkotok. Hogy hogyan, milyen módszerekkel? Hát ahogy jön: eufóriában, makacsul, küszködve, sőt néha sírva. Máskor kíváncsian vagy addiktíve. Időnként bekapcsolom az intellektusomat, időnként kikapcsolom. A technikai rész... szerintem nem érdekes. Fotók, rajzok, lenyomatok, Photoshop, Illustrator és rengeteg filter. Rétegek halmaza meg ilyesmik. Aztán egyszerre, a kép megalkotja magát, (általam).   

Inspiráció: A világ mint vizuális entitás, illetve a világ a jelenések szintjén és a világ a jelentések szintjén.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?   

Jó kérdés. A két módszer között jelentős különbség van. Én soha nem próbáltam egyensúlyt keresni vagy tartani közöttük. Régebben kísérleteztem a hagyományos és a digitális technika ötvözésével, és tapasztalataim szerint szép eredményeket lehet elérni velük pl. az illusztráció műfajában. De mint alkotói kifejezési forma, számomra a kettő összeegyeztethetetlen.   

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja? Miért fontos számodra ez a tagság? Mit adott a Társaság neked?   

Hivatalosan 2010-ben lettem a MET tagja, de már 2006 óta folyamatosan kiállítottunk a MET hazai és nemzetközi tárlatain Paul ter Wal-lal, férjemmel és alkotótársammal. Miatta települtem át Hollandiába. 2007 óta dolgozunk együtt, Dotclouds néven. Mindennapi inspiráció és frusztráció egyszerre. Karizmatikus és végzetes, egyfajta homme fatale... :)   

A MET-tagság azért fontos, mert az egyesület szerkezete és összetétele is életszerű, természetes. Egymástól nagyban különböző művészek társasága, egy empatikus személlyel az élén. Számomra fontos közeg, jó érzés a MET-hez tartozni. Ritkán adódik, hogy találkozhatok a tagokkal, olyankor boldog vagyok. Beszélgetünk, vitázunk, elemezzük egymás munkáit stb. szuper! Sokszor gondolok rá, hogy jó lenne valamiféle Gesamtkunstwerk-formában is összejönni, együtt alkotni, mint ahogy a Bauhaus-ban is tették a művészek, annó.    

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?   

Mostanában a materiális és a metafizikus világ feszültségeinek összeegyeztetése érdekel, egyfajta szatirikus attitűddel. Képlékeny, organikus formákat próbálok jelhalmazokkal ütköztetni, és mint mindig, ebből képek sorozata állt elő. Viccesek, színdúsak, vibrálóak. Ezek a képek nagyon sokat jelentenek nekem. Nem akarok senkinek semmit sem mondani velük vagy általuk. Nincs semmi üzenet. Életemben először, önző, hedonista módon állok az alkotáshoz, és remélem, hogy a képeim végre újraalkotnak, engem.   

Legközelebb a Digitális Agórán, a MET második Nemzetközi Digitális Triennáléján lehet egy új munkámat megtekinteni „Noli me tangere” címmel. Fontos kép, legalábbis számomra az.  

 Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad?

2017-ben készült és azért választottam, mert az éjféli nyúl én vagyok.

Bózsa Evelin munkájaMidnight Bunny (Éjféli nyúl), 2017. egyéni digitális technika / Photoshop, 500x500 mm

 

Interjú Paul ter Wal képzőművész, fotográfussal

Paul ter Wal portré

 

 1954. Gorinchem, Hollandia
  www.dotclouds.com
  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  +31 629 331 385

  Legfontosabb díjai:
 2012. MATRICÁK 2012MET kiállítási díj
 2010 III. Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálé különdíj, Spanyolnátha
 2007. Matricák 2007, MET különdíj, Hommage à Kassák Lajos

 

Fotó: © Yvonne Zijp, 2008

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?   

23 éve, azaz attól a pillanattól kezdve, hogy „igazi” (nem primitív) számítógépet használok. Az első hálózati operációs rendszerem a Windows 95-ös volt, és az első Photoshop-kiadást használtam, időnként a Paintert is.

Miért szereted ezt a műfajt?

Mert ezzel korlátlanok a lehetőségeid. Megálmodsz valamit, és bármi legyen is az, a fényképezőgépeddel, a számítógépeddel és technikai tudásoddal meg tudod csinálni.

Kik hatnak a munkásságodra?   

Edward Hopper, Robby Müller és Marie Cécile Thijs.   

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotó módszeredbe.   

Rengeteget fotózok, voltaképpen mindenhol, ahol járok készülnek az alkotáshoz használható képek. Ezeket egyéni rendszer szerint mappákba válogatom, témák stb. szerint elrendezem, az érdekesebb képeket előkészítem a munkához, a többit eldobom vagy elteszem későbbre. Ez a munka nagyon sok időt igényel, azért napközben, amikor időm engedi, válogatok és vágok. Ezután jönnek a Photoshop-os módosítások és egyéb képmanipulációk. A képeim sokszor reálisnak tűnnek (ez is a cél), valójában azonban szó szerint mindent átrendezek a képeken. Sokszor használom a vágás-beillesztés módszerét, azután jön a fényviszonyok, a színsorok, a tónusok, az árnyékok beállítása stb. Bár van egy pár megszokott „trükköm”, mégis szinte minden egyes képen más és más a munkametódus. Vannak képek, amikkel egy-két órát, másokkal heteket dolgozom.   

Inspiráció:
Egyszerre csak itt teremtünk, s most itt vagyunk ebben a világban. Élünk. Ez hatalmas csoda, számomra ezért minden létező dolognak inspiratív értelme van. Soha nem unatkozom, magamban folyamatosan alkotok. Minden attól függ, hogy hogyan nézel az életre. Az én ihletem származhat bármiből: egy szikrából, egy műalkotásból vagy akár a tejesember kalapjából.

Újabban már csak történeteket, apró meséket készítek. Mindaz, amit valaha alkottam, szervesen kapcsolódik az élethez, úgy, ahogyan csak én láthatom azt. Minden történetem, mesém arra hívatott, hogy a néző rádöbbenjen általuk az élet megismételhetetlen csodájára.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?   

Nem, már nem dolgozom hagyományos munkamódszerekkel, szinte azonnal abbahagytam őket a művészeti akadémia elvégzése után.   

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja? Miért fontos számodra ez a tagság? Mit adott a Társaság neked?   

2010-ben lettem a társaság tagja, de már 2006 óta, amikor megismerkedtem Bózsa Evelinnel, feleségemmel és alkotótársammal, folyamatosan szerepeltünk a MET kiállításain. Ő mutatott be HAász Áginak. Evelinnel való első közös képünk 1956-os témában készült, a címet én adtam: „Dotcloud”, azaz pontfelhő. Erről neveztük el kétszemélyes alkotó társaságunkat „Dotclouds”-nak. A MET-tagság a kiállítási lehetőség miatt fontos számomra és természetesen a tagok miatt is. Ez egy kitűnő platform. Fontosnak érzem, hogy ha készítek valamit, akkor azt minél többen lássák. Szeretem meghallgatni az emberek véleményét a képeimről, és szeretem látni más alkotók munkáit.   

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?   

Mostanában kevés időm jutott a művészeti alkotásokra. Ezért csak fotózok, gyűjtögetem a munkadarabokat az eljövendő, remélhetően kevésbé hektikus időszakra. Legközelebb a „Digitális Agórán”, a MET második Nemzetközi Digitális Triennáléján lehet egy új munkámat megtekinteni.   

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad?   

Ebben a pillanatban a legkedvesebb képem a Magyar Marlboroman... de ez bármikor megváltozhat. A magyarlukafai, Bózsa Evelinnel közös Borderline c. kiállításomra készült, 2011-ben.

Paul ter Wal munkájaMagyar Marlboroman, 2011. fotó/Photoshop, 95x200 mm

Meghívó - Chang-Soo Kim: PENUMBRA/FÉLÁRNYÉK

Meghivo HU 2018 10 chang

Meghivo 2018 10chang EN

Chang-Soo KIM (1963, Szöul, Dél-Korea)

2004-ben szerepelt először a MATRICÁK nemzetközi kiállításon, melyen megnyerte a zsűri különdíját:
Városi Művészeti Múzeum, Győr - Meghívás a győri VIII. (2005) Nemzetközi Rajz- és Grafikai Biennáléra   

A FISE Galériában a Penumbra /Félárnyék c. sorozatának legújabb darabjait és videómunkáit mutatja be.

A kiállítás kurátorai: Haász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina

Díjai (válogatás):
2003. International Print Triennial - Krakow 2003 'Regular Award of the MTG', Krakow, Poland
2003. OPEN PRINT ‘Sponsor Prize’, RWA Gallery, Bristol, England
2004. MATRICÁK, Budapest, Zsűri külön díja
2007. Győri IX. Nemzetközi Rajz és Grafikai Biennálé Nagydíja
2015. Digitális Agóra I. Nemzetközi Digitális Triennálé, Szekszárd, Symposion Alapítvány Díja  


A művész azóta is rendszeresen részt vesz a MET által szervezett nemzetközi kiállításain.

1 KÉK PIXEL - Fotók a megnyitóról

 
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_1
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_10
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_11
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_12
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_13
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_14
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_15
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_16
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_17
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_18
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_19
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_2
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_20
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_21
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_22
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_23
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_24
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_25
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_26
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_27
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_28
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_29
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_3
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_30
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_31
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_32
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_33
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_34
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_35
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_36
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_37
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_38
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_39
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_4
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_40
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_41
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_42
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_43
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_44
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_5
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_6
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_7
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_8
  • 1_kék_pixel-_Ruzsa_Denes_Spitzer_Fruzsina_MET_Galéria_9

A HÉT MŰVÉSZEI

Interjú Büki Zsuzsanna képzőművésszel

buki zsuzsanna foto szentes ottokar

  1957.05.05. Nova
  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  +36 30 580 0860
  Sárkeresztes

  Legfontosabb díjai:
  2013. Országos Képző-és Iparművészeti Tárlat, Ajka, Magyar Grafikusművészek Szövetsége alkotói díja
  2008. Renaissance II. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále fődíja, Miskolc
  2007. I. Országos Víz és élet című Képzőművészeti Biennálé első díja, Nagy István Képtár, Baja

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?

Valójában 2005 óta. Szitanyomatokkal foglalkoztam éppen a móri művésztelepen, amikor Haász Ágnest és Hernádi Paulát láttam számítógéppel létrehozni műveket. Revelációként hatott ez rám, így hatalmas lelkesedéssel vágtam bele a számomra ismeretlen terület felfedezésére.
Előtte nem igazán találtam a helyem: festőnek szálkás grafikus voltam, grafikusnak pedig túlontúl színes. Jó időben talált rám vagy találtam meg magamnak az elektrográfiát.

Miért szereted ezt a műfajt?

Végtelen variációs lehetőségéért, a folyamatos alakíthatóságáért, az újabb és újabb váratlan vizuális meglepetésekért. Maga a munkafolyamat izgalmáért.

Kik hatnak a munkásságodra?

Természetesen a legjobbak. A klasszikus mesterek esetében inkább az egyes művek érintenek meg, a kortárs művészeknél pedig a szemléletmódjuk. Neveket azért nem mondanék, mert hosszú lenne a lista.

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotói módszeredbe

Amúgy én lassan dolgozom, hosszúra nyújtom a kivitelezési folyamatot, rengeteg változatot kidobok. Addig gyúrom, alakítom, szerkesztem, mire néhány munka visszajelzi azt, hogy továbbfejleszthetetlen, végleges.

Az effekteket igyekszem megfékezni, háttérbe szorítani, s felerősíteni a festői vénám diktálta színelemeket. Saját fotóimat, egyedi tus-és vízfestménygesztusokkal társítom. Munkáimat inkább elektrofestményeknek nevezem.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?

A hagyományos mivel anyaghoz kötött, minden munkafázisa körülményes, nehézkes, kevésbé javítható és jóval hosszabb. A digitális nagy előnye még, hogy nagyítható-kicsinyíthető, forgatható, vágható, s ebből fakadóan a komponálás folyamata teljesebbé válhat.

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja? Miért fontos számodra ez a tagság? Mit adott a Társaság neked?

2013 óta. A folyamatos szakmai kontroll, megmérettetés miatt. Biztonságot, kiállítási és találkozási lehetőséget ad. Állandóan intenzív munkára ösztönöz. Ennek a szinte múlt nélküli műfajnak az elszánt szerelmesei közt lenni megtiszteltetés is. Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy én is népszerűsítője, terjeszthetője lehetek az elektrográfiának.

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?

Foszló örökségünk” címet adtam annak a sorozatnak, amelyen már egy éve dolgozom. Mindig is az ember által létrehozott építmények és tárgyi világ története érdekelt. Ezek magára hagyása, roncsolódásának, pusztulásának vizuális szépsége, társadalmi tanulságai. Jelenleg a Fehérvári Szalonon és majd ősszel a szekszárdi Digitális Agóra 2018. triennáléján és a sepsiszentgyörgyi 5. Székelyföldi Grafikai Biennálén látható elektrográfiám.

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad? 

A legfrissebb munkáim egyike, az előbb említett sorozat eddigi talán legkiérleltebb darabja.

büki foszlo oroksegunk 2018 150dpiFoszló örökségünk II. 2018. elektrofestmény, 100×70 cm

 

Interjú Wrobel Péter képzőművésszel

Wrobel img 630181804 0001 pkép

 

  www.wrobelpeter.hu
  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  Legfontosabb díjai:
  2005. DANTE pályázat nagydíjasa,
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége/MKITSZ
  2014. 2015. 2017. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének /MAOE díjazottja
  2017. „A száműzött parkja” Magyar Festők Társaságának díjazottja

 

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?

1991-ben.

Miért szereted ezt a műfajt?

A szuper-szenzibilitása miatt.

Kik hatnak a munkásságodra?

Gyermekkoromban a hóesés, a csillagos égbolt, a bepárásodó ablak-üveg-táblák. Nagyanyám, ahogyan a vajaskenyérre óvatos lassúsággal kente fel a lekvárt. Később: minden érdekelt, ami láthatatlan. Meglehetősen öntörvényű vagyok. Mégis; Gerhard Richter, Altichiero Boetti, Gyarmathy Tihamér, Veszelszky Béla munkáit tisztelem.

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotói módszeredbe.

Gyűjtőm az újságokban megjelent fotókat. Azokat, amelyek valamiért nekem tetszenek, azokat is amelyek számomra közömbösek és azokat is amelyek nagyon nem tetszenek. Három különböző fachban. Aztán a képek időről-időre elkezdenek önmaguktól vándorolni, helyet cserélni. Van egy töredék-kép /képrészlet/ gyűjteményem is. Ezekből, ezek kombinációiból indulok ki.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?

Egymást segítik; mikro-makró-univerzum jellegük miatt.

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja?

2001-ben. Alapítótag vagyok.

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?

Egy 185x150 cm-es univerzum jellegű, kézzel festett képen és egy kiadvány tervezetén.

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad?

Felkavart por. Porvihar. Felszálló por. Füst. Ég és Föld között. Füsti Ég és Föld között. Felnyitott porszem. Világ-rajz.

Wrobel MET 3 300dpiFelkavart Por, világ-rajz, 2018. vegyes technika

Meghívó - 1 KÉK PIXEL

Ruzsa Dénes és Spitzer Fruzsina alkotópáros a Matricák 2017 díjazottjainak kiállítása

Ruzsa Dénes Spitzer Fruzsina film animáció 1

megnyitó: 2018.07.03. 18 óra
a kiállítást megnyitja: Gelencsér Gábor filmesztéta, az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense
helyszín: MET Galéria (1117 Budapest, Bölcső utca 9. földszinti sor 1.)
kurátor: HAász Ágnes képzőművész. a Magyar Elektrográfiai Társaság elnöke

a kiállítás megtekinthető: 2018. július 03-26.

web: www.computerart.hu

Ruzsa Dénes Spitzer Fruzsina film animáció 3a


Ruzsa Dénes Spitzer Fruzsina film animáció 3 b A kiállítást és az ott bemutatásra kerülő videókat, elektrográfiákat és animációkat két történelmi jelentőségű fotó inspirálta. Az egyik képet a Voyager–1 űrszonda 1990-ben készítette Földünktől 6 milliárd kilométer távolságban. A fotó a Pale Blue Dot (Halványkék pötty) címet kapta, a képen a Föld mérete kisebb mint egy pixel. Csak egy apró kék pont a fekete végtelenségben.

A másik fotónak Earthrise (Földfelkelte) a címe, melyet az Apollo-8 űrhajósai készítettek 1968-ban. Ők voltak az elsők, akik saját szemükkel láthatták a Föld korongját.
Mindkét fotó arra ébresztette fel az emberiséget, hogy bolygónk mennyire apró, elszigetelt és törékeny kis porszem a Világegyetemben. A fotók a technikai fejlődést, az emberi kalandvágyat és a kíváncsiság végtelenségét szimbolizálják.

A pixel egyrészt kezdőpont (a digitális alkotómunka alapvető eleme), másrészt egy mindent magába foglaló pont (a hely, ahol minden ami az egész emberiséggel valaha is történt, lejátszódott).

Ruzsa Dénes Spitzer Fruzsina film animáció 2

Ruzsa Dénes Spitzer Fruzsina film animáció 4

A HÉT MŰVÉSZEI

Interjú Enyedi Zsuzsanna képzőművésszel

Enyedi riportkep

 

 

 1967 Budapest
  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?

2000 körül, amikor megismerkedtem a photoshoppal. Persze, először csak játéknak tűnt nekem és még sokszor ma is az.

Miért szereted ezt a műfajt?

A szokásos válaszokat mondhatom én is. Számítógépen mindent újra lehet kezdeni, könnyű javítani és így egy csomó görcs lemegy az ember válláról.

Kik hatnak a munkásságodra?

Mindenki és senki. Hát ez nagyon nehéz, nehezen tudnék kiemelni valakit. Sok alkotó munkássága tetszik és a hatások kikerülhetetlenek. Ami érdekes megfigyelés számomra, szembesülni olyan alkotásokkal amelyekben hasonló látásmódot, gondolkozást vélek felfedezni úgy, hogy egyáltalán nem ismertük egymást az alkotókkal. Ha neveket kell említenem akkor Chiharu Shiota, Ai Weiwei, Andrew Wyeth és Lovas Ilona nevét említeném.

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotó módszeredbe.

Saját készítésű fotók, photoshoppal történő manipulálásával készítem a képeim. Szóval, sokszor csak van egy fotó és tovább kell gondolnom, változtatnom kell rajta, addig amíg nem lesz közlendője, addig amíg érdekel, hogy mit tudok vele kezdeni.

Készítek absztrakt és figurális képeket is. Az igazság az, hogy a figuratív képalkotást mindig nagyobb kihívásnak éreztem, sokkal jobban “benne vagyok a képben” és azt hiszem, így jobban tudom irányítani a nézőt.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?

Csak nagyon ritkán dolgozok hagyományos technikákkal bár nem tettem még le róluk de most az idő és helyfaktor a digitális technikánál tart. Na és még a kiváncsiság is, mert sok ötletem van, amit még ki akarok próbálni.

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja? Miért fontos számodra ez a tagság? Mit adott a Társaság neked?

2010- ben lettem tag. Nagyon fontos számomra a Társaság, mert alkotó inspiráló közeget ad, megjelenési lehetőséget biztosít és támogat.

Most éppen min dolgozol? Milyen téma foglalkoztat? Hol találkozhatunk a munkáiddal legközelebb?

Legközelebb remélem a a MET által meghirdetett Digitális Agóra II. Nemzetközi Digitális Triennálén állíthatok ki. Ami most foglalkoztat az előbb említett kiállítás tematikus részére a Szüretre készülő sorozatom.

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad?

Ebben az évben készült el az “Egyszerű filter című sorozatom néhány darabja ezek közül választottam egyet. A photoshopnak ennek a pixeles festő programnak az egyik alapját azok a filterek alkotják, amelyek segítségével a képekből szürleményeket készíthetünk majd ezeket persze összemixelhetjük.

Sorozatom képein az első pillanatra deszkákat, gerendákat láthatunk melyek eltakarják a mögötte felsejlő látványokat. Szűrők, melyek durván, egyszerűségükben határozzák meg a látvány élményünket. A látványt, amelyről következtetéseink így is maradnak, természeti tájak és absztrakt terek. Ma, “Alberti ablakára” gyakran filterek kerülnek, amelyek képeinket átalakítják, értelmezésüket megnehezítik és eltakarják őket előllünk.

Enyedi riporthozEgyszerufilterEgyszerű filter, 2018. computer grafika, 80x120 cm

 

Interjú Olajos György képzőművésszel

Olajos György portré

  Budapest, 1953.
 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  06 20 360 6213 lakcím:
  H-1092 Budapest Kinizsi u. 11.


  Legfontosabb díjai:
  2001. Munkácsy Mihály-díj
  2006. HUNGART ösztöndíj
  2014. MEGA-PIXEL Digitális Alkotások Országos Tárlata, Poszterfotó díja

 

Mikor kezdtél el elektrográfiai alkotásokat létrehozni?

2002-ben.

Miért szereted ezt a műfajt?

Teljesen új kifejezési módszereket nyújt. Sokszorosítható, példányszámtól függetleníthető, a giclée nyomatok jó papírminősége, matt felülete, színtartóssága, valamint a munkafolyamat közben a színvariációk lehetőségei közül lehet választani, tervezni.

Kik hatnak a munkásságodra?

Kezdetektől a saját munkáimat (főleg tus- vagy ceruzarajzok, szkennelések, fotók) dolgozom fel, leginkább a szitanyomás technika végtelen kibővítése (transzparencia, áthatások stb.) inspirál. Olajos Ilka lányom kivitelezi, az elképzeléseim szerint, ő segít, lassan tanulom még.

Szeretnénk, ha betekintést adnál az elektrográfiai alkotói módszeredbe.

Az alapmotívum pl. egy tusrajz, amit beszkennelek, esetleg még folytatok, kiegészítek a Photoshopban, (ritkán még javítok is). Nem kívánok túl sok „trükköt ” amik lehetőségek ugyan. De kihasználom pl. hogy más a tusrajzom és a rajzpadon készült vonalaim karaktere, ami változatosabbá teszi a rajzot.

Hagyományos technikákkal is dolgozol. Mi a különbség a digitális és a hagyományos alkotói módszer között? Hogyan lehet egyensúlyt tartani a különböző munkamódszerek között?

Mindig csak annyit kísérletezek, ami csak az adott technikán belül egyedileg érvényesíthető. A nyomaton pl. tökéletesen egyenletes színfelület jöhet létre. Ugyanez olajképnél szintén „elérhető”, de ott a vászon faktúrája is fontos. Szinte a hordozóanyagból indulok ki, hogy az mire képes. Olajfestménynél pl. lazúrozás, stb.

Mikor lettél a Magyar Elektrográfiai Társaság tagja?

2013, de előtte is már részt vettem kiállításokon. Miért fontos számodra ez a tagság? Kiállítási lehetőségek és más alkotókkal, munkáikkal való találkozás.

Mit adott a Társaság neked?

Lelkes mindenki. Haász Ágnes és segítői szervezik, rendezik a kiállításokat, sok látogató ismerkedhet új kifejezési formákkal, tartalmakkal. Diákjaimat korábban mindig elvittem megnézni a munkákat.

Most éppen min dolgozol?

Ábraszerű akvarelljeimet kisebbítve, egyfajta „nemes reprodukció” - szerűséggel próbálkozom. Hét fő bűn téma. Most a Vigadóban az MMA ösztöndíjasok beszámoló kiállításásán vannak kis nyomataim és 120x100cm-es olajfestmények. Digitális Agóra.

Az itt bemutatásra kerülő alkotásod mikor készült, miért ezt a munkát választottad?

2016. A kép motívumai, a tükrözéseimmel feldúsulnak.

Olajos György In memoriam Kandinsky IVIn memoriam Kandinsky IV. 2016. archival pigment print, 23x23 cm

Impresszum
  • Hungarian Electrographic Art Association/HEAA

    Telefon: +36-1-208-5090
    Mobil: +36-30-612 - 0235
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Kapcsolat:HAász Ágnes elnök
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Mobil: +36-30-657-5206
    MET Galéria 1117 Budapest, Bölcső u. 9. fsz. üzletsor 1.

fb art Vimeo Icon 01

Együttműködő partnerek

MKLOGO      ArtKalauz logo s


Médiapartnerek

kepiras header3  sp logo feher jpg  Logo m muhely folyoirat feher  újművészet  ikon  műértő  Dokuweb