Regős Imre emlékére

regős imre portré 1 regős imre portré 2

REGŐS IMRE (1952. Szarvas - 2017. Budapest)

R


1968-tól él Budapesten. 1973-ban kezdte művészeti tanulmányait. 1973-1976-ig Bak Imre, 1976-1978-ig Maurer Dóra illetve Erdély Miklós tekinthető mesterének. 1979-1981-ig fotószakkört vezetett a pesterzsébeti Építők Művelődési Házban. 1981-től vesz részt országos és nemzetközi kiállításokon, tagja lesz a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1982-ben Swierkiewicz Róberttel és Lévay Jenővel megalakítják a Xertox csoportot. 1985-1986-ban Párizsban élt, dolgozott és részt vett kiállításokon. 1987-ben ismét bekapcsolódott a Xertox munkájába. 1991-2002-ig átmenetileg a reklámgrafika felé fordult, két társával (Gerendy Jenő, Vasvári László Sándor alkalmazott grafikusokkal) grafikai stúdiót alapított. 2002-től ismét képzőművészettel foglalkozik, és egyéni kiállításon mutatta be utóbbi években készült munkáit. /Artportal Szerző: Csizek Petra


Elektrogáfiai műveivel aktív résztvevője volt a MET rendezvényeinek. Archívumunkban 4 művét őrizzük.

Részvétele a Magyar Elektrográfia Társaság kiállításain

2000 • Váltótér, Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest
2002 • Matricák, Újpesti Ifjúsági Ház,Budapest ; A Tánc fesztiválja, Veszprém
2012. MATRICÁK, Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállítása, Próféta Galéria, Budapest

2014. • MEGA-PIXEL2014, 3. Digitális Alkotások Országos Tárlata, MANK Galéria, Szentendre, Szabad kategória díjazottja
2017. • Pixeleken innen és túl, MEGA-PIXEL2014, 3. díjazottjanak kiállítása, Vízivárosi Galéria, Budapest  


Egyéni kiállítások
1976 • Jókai Művelődési Ház, Budaörs
2002 • KAS Galéria, Budapest.



Válogatott csoportos kiállítások (Xertox nélkül)
1981 • Torony, Újpesti Mini Galéria, Budapest
1982 • Magyarország a tiéd, FMK, Budapest
1986 • Dix jour l’art vivant, Baboogu galéria, Párizs • Reveláció, Sárospataki képtár, Sárospatak
1989 • Balatoni Kisgrafikai Biennálé, Tihany • XV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
1994 • XIV. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1995 • Vallomások a vonalról, Vigadó Galéria, Budapest
1996 • XV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc • Mű-kép, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • XV. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1998 • XVI. Országos Akvarell Biennálé, Eger
2005 • Intro-Impro, Saint Galéria, Budapest.



Művek közgyűjteményekben
Kuny Domokos Múzeum, Tata
Magyar Grafikáért Alapítvány, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest



Irodalom
ANTAL I.: Táncok és levelek, Műértő, 2002. április



GEMINIDÁK - fotók a kiállításról

 

  • DSC_8295
  • DSC_8299
  • DSC_8302
  • DSC_8306
  • DSC_8307
  • DSC_8309
  • DSC_8313
  • DSC_8315
  • DSC_8325
  • DSC_8327
  • DSC_8332
  • DSC_8336
  • DSC_8340
  • DSC_8345
  • DSC_8352
  • DSC_8365
  • DSC_8367
  • DSC_8369
  • DSC_8375
  • DSC_8383
  • DSC_8402
  • DSC_8407
  • DSC_8411
  • DSC_8414
  • DSC_8418
  • DSC_8421
  • DSC_8431
  • DSC_8433
  • DSC_8438
  • DSC_8448
  • DSC_8456
  • DSC_8463
  • DSC_8465
  • DSC_8469
  • DSC_8474
  • DSC_8479
  • DSC_8488
  • DSC_8497
  • DSC_8499
  • DSC_8501
  • DSC_8524
  • DSC_8527
  • DSC_8530

(fotók: Spitzer Fruzsina)

 

Varga László fotói a megnyitóról: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1580875618660347&set=a.1580875395327036.1073743078.100002137736366&type=3&theater

 

 Bálint Bertalan gondolatai a kiállításról:

Az ünnep közeledtével a 47 művész csillagport hint szét, fehér karácsonyt teremt hó nélkül, karácsonyi hangulatba hoz barokkos illúziókeltés nélkül, a bethlehemi jászol gyermeknek szóló világa helyett, a felnőtteknek (szellemi értelemben is) való kozmikus gondolatokat közvetít a létről, a transzcendens létről, ablakot tár ki egy nem falra festett mennyország felé. Technikai értelemben használja a mai informatika-számítástechnika eszközeit ceruza, vászon, festék helyett, a kétdimenziós felületre vetítés mellett egyesíti, összekapcsolja a plasztikai és a fényhatást, háromdimenziós álló és mozgó objektekkel kiegészülve birtokba veszi a tér, a kiállítótér teljes légterét sőt, az időbeliség, a hanghatások alkalmazásával összművészeti ambíciókat táplál.

 

 

Téli Tárlat - GEMINIDÁK

Meghivo Geminidak 2017 MET gal

A MAGYAR ELEKTROGRÁFIAI TÁRSASÁG / MET

tisztelettel és szeretettel meghívja a

TÉLI TÁRLAT - GEMINIDÁK

Adventi csillaghullás c. kiállításának megnyitójára.

- videóinstalláció, videók, fényobjektek -

Megnyitó: 2017. december 9-én, szombaton, 18 óra

Megnyitja: Deák Csillag író, művészeti író

Kiállítók művészek:

BARTI Magdolna * BÁLINT Bertalan * BÓZSA Evelin NL* BÜKI Zsuzsanna * CZEIZEL Balázs * CZETŐ Beaty NL * CSÍZY László * DARADICS Árpád * DETVAY Jenő * DROZSNYIK István * ENYEDI Zsuzsanna * FÜLEKY Adrienn * GÁBOR Éva Mária * GÁBOS József * GYENES Zsolt * HAáSZ Ágnes * HERENDI Péter * HORKAY István * KÁNTOR József * KÁROLY-ZÖLD Gyöngyi RO * KECSKÉS Péter * KELECSÉNYI Csilla * KIPP Eva NL * ifj. KOFFÁN Károly * KOPPÁNY Attila * KOROKNAI Zsolt * KRNÁCS Ágota * LÁNG Eszter * LÉVAY Jenő * LICHTER Péter m.v. * LONOVICS László * LUX Antal D * MAGÉN István * MAYER Éva * NÉMETH-KASSA Gábor m.v. * OLAJOS György * ORSZÁG László * PÁL Csaba * PÉTER Ágnes * REPÁSZKI Ferenc * RUZSA Dénes * SÁNDOR Edit * SÓS Evelin * SPITZER Fruzsina * SZÖLLŐSSY Enikő * TER WAL Paul NL * TOOTH Gábor Andor * VASS Tibor



Videóinstalláció: Ruzsa Dénes-Spitzer Fruzsina

Kurátorok: Haász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina 

 

A kiállítás megtekinthető: 2017. december 12- 2018. január 16-ig, 7-19 között,

telefonos bejelentkezésre ( T: 06 30 612 0235, 06 30 657 5206)

keddtől-csütörtökig 14-18 óráig

            

Cím: H-1117 Budapest, Bölcső u. 9. földszinti sor 1.

(Újbuda Központ, M4 metró, 4-es villamos végállomásától 3-4 perc séta

Támogatók: MMA, NKA, NEA, MKITSZ, HUNGART

Meghívón kép: Károly-Zöld Gyöngyi fényinstalláció (részlet)

Meghívó terv: HAász Ágnes

 

MATRICÁK 2012 Nemzetközi Kiállítás díjazottjainak megnyitója

2017. december 5. (18 óra), VárMező Galéria

Köszöntőt mond:

Vincze Petronella és HAász Ágnes MET elnök

A kiállítást megnyitja:

Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus

Közreműködik:

Kiállítók:

BAHRAMI Shahla CA , BÁTAI Sándor, CZEIZEL Balázs, CZETŐ Beaty NL, DETVAY Jenő, DUL-LEDWOSINSKA Elzbieta PL, FA Mariann, Olena GOLUB UKR, GORTCHAKOVA Eugenia D, GYENES Zsolt , HANJI, Saeko JP, HEGEDŰS Mária, HERENDI Péter, IKONOMIDOU Florentia GR, KECSKÉS Péter, KOVÁTS Borbála, KRNÁCS Ágota, LAKOMA Agnieszka PL,, MANDRILE Cecilia AR, MELENDEZ Roland Kolumbia CO, Izabella RETKOWSKA PL, SÁNDOR Edit, SZÖLLŐSSY Enikő, TER WAL Paul NL, VÉGVÁRI Beatrix

 

A kiállítás helye: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, VárMező Galéria

H-1012 Budapest, Attila út 93.Telefon: +36 1 489 4920, www.omgk.hu., facebook



A kiállítás megtekinthető: 2017. december 5- 2017. december 30. között.

hétfő-péntek 9-18 óráig

szombat-vasárnap 10-16 óráig

Kurátor: HAász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina
Matricak 2012dij plakat web 1

 

A HIBA ESZTÉTIKÁJA

Szeretettel meghívjuk  A hiba esztétikája c. szimpóziumra és a kísérő kiállítására.

2017. november 30-án, csütörtökön 11 órára.

Helyszín: Kaposvári Egyetem, 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 10.

A rendezvény a MET és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának együttműködésével  valósult meg.

Kaposvar plakat JPG

Szimpozium Plakát hiba program n

ÉTERI HANG – Záró performansz

záró performansz

Koroknai Zsolt kiállítása

Záró-akció: 2017. november 16. csütörtök 19:00
Koroknai–Ladjánszki–Varga

Arisztotelészi 5. elem ahol az éteri tér mint egy közvetítő közeg definiált, létezése a tudatunk kiterjesztése vagy inkább a tudat módosítás újkori változata, stimulált gondolkodás globális késztetése, ezek a kérdések merülnek fel a kiállítás víziójában, de maradjunk inkább a dimenzió váltás szakrális eszköztáránál, az éteri hangok birodalmában.

Az Éteri Hang című kiállítás művei az idő és tér metafora vetületeit kronologikus és fizikális installáció együttesében a performansz-remix kísérleti útjain tárja fel a látogatók előtt.

Koroknai Zsolt DLA

A kiállítás megtekinthető: 2017. november 18-ig
Nyitvatartás: keddtől péntekig: 14:00-18:00

K.A.S. Galéria
1114 Bp., Bartók Béla út 9.
Tel.: + 36 30 906 1764
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
facebook.com/kasgaleria
kasgaleria.tumblr.com

 

Impresszum
  • Hungarian Electrographic Art Association/HEAA

    Telefon: +36-1-208-5090
    Mobil: +36-30-612 - 0235
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Kapcsolat:HAász Ágnes elnök
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Mobil: +36-30-657-5206
    MET Galéria 1117 Budapest, Bölcső u. 9. fsz. üzletsor 1.

fb art Vimeo Icon 01

Együttműködő partnerek

MKLOGO      ArtKalauz logo s


Médiapartnerek

kepiras header3  sp logo feher jpg  Logo m muhely folyoirat feher  újművészet  ikon  műértő  Dokuweb