HAász Ágnes megnyitó gondolatai

A hiba, mint esély a digitális képzőművészetben c. kiállításról

KB Galéria, Kaposvári Egyetem – Rippl-Rónai Művészeti Kar

2017. november 30. – 2018. január 5.

*Az alkotók nevére kattintva megjelennek a kiállított művek

A kiállítás a Hiba esztétikája című szimpózium kísérő rendezvénye, a művek nem annak illusztrációi, hanem a hibából eredő, a hibákat felhasználó alkotófolyamat képi eredményei.

Negyvennyolc művész egy-egy munkáját mutatjuk be az 1985-2017 közötti időszakból. Negyvennégy MET-tag és néhány meghívott művész szerepel: Joseph Kádár Budapestről, Lieber Erzsébet és a Szűcs Kata – Varga Viktor szerzőpáros a kaposvári egyetem részéről.

A kiállításon szereplő digitális művek (nyomatok, videók, fényobjektek) igen sokféle módon, változatosan mutatják be, mi is az a bizonyos hiba, és hiba-e ez a hiba.

Az értelmező szótár szerint a hiba a kötelesség nem teljesítéséből eredő mulasztás, elnézésből, ill. a valóság félreismeréséből eredő tévedés, ill. ügyetlenségből elkövetett baklövés, rendellenesség, tökéletlenség, hiányosság, árnyoldal. Jelen esetben a köznyelvi, a mindennapokra vonatkoztatott meghatározástól elszakadva, a digitális képzőművészet kontextusában vizsgáljuk, elemezzük, próbáljuk megfogalmazni a HIBA jelenségét, felmutatni beépülésének eredményeit.

A kiállított műveket többféle nézőpontból közelíthetjük meg, melyet megpróbálok felvázolni – itt hozzá kell tennem, ennél nyilvánvalóan több és más aspektusai is vannak feltárásra várva –, hiszen a hiba jelensége ebben a században különös jelentőséget kapott a képzőművészetben, amit nagyon találóan és költőien fogalmaz meg Perneczky Géza Csipkebokorgyújtogatók (Új hiba-tan) c. írása az 1988-ban megjelent A korszak mint műalkotás c. kötetében: „Mert miután a transzcendens utakat mind lezárták és az égő csipkebokrokat eloltották, csupán ez maradt: a hiba. Ez az egyetlen út, amely a csoda, a teljesebb valóság felé vezet. Az egyetlen titok, ami még kipróbálható… A hiba az, ami kivezet a világból…”.

De hol lehet a hiba, hol lakozik? Számomra az emberi értelem, a művészi fantázia és a technika közötti résben. Ez különösen érvényes a mai világban, amikor is nap mint nap szembe találjuk magunkat a technikával, nap mint nap használjuk a munkánkban, a művészi alkotásban, a digitális művészetben.

A hiba fő forrásait illetően megkülönböztethetünk véletlenszerűségből, talált, használaton kívüli, hibás objektekből kiindulót, tudatosan generált és tudattalan rendszerhiba-használatot, melyek az alkotás közben keletkezhetnek, a gépi mechanizmusok nem rendeltetésszerű használata során.

A talált hibák eklatáns példája Joseph Kádár (Le K’dar) 1992-ben fénymásolóval készült műve. Kádár a gépbe szorult és meggyűrődött papírban fedezte fel a műértéket, ugyanis egyszeri és megismételhetetlensége révén egyértelmű feleletet ad az elektronikus képalkotás sarkalatos problémakörére, az egyediséget és sokszorosítást illetően.

A kiállításunk legrégebbi alkotása 1985-ben készült, Szombathy Bálint releváns értékű Mozgáskép sorozatából kiállított nyomata, mely a 80-as évek hírközlési, továbbítási eszközének, a telefaxnak a hibás működéséből származó elrontott lapjaiból állt össze. Ezt követi időben Lévay Jenő Stúdió c. műve, amely az 1987-ben készült videógrafika-sorozat darabjának fénymásolt verziója, a korai elektronikus képkeverés korlátaiból adódó felülethatásokkal.

Bohár András, a 2006-ban, 45 évesen, hirtelen elhunyt képzőművész, esztéta, a MET vezetőségi tagja, a kaposvári egyetem munkatársa a szemétkosárban talált rá kidobott, selejtes nyomatokra, s a duchamp -i szellemiség jegyében Objet Trouvée címet adva, műalkotásként vállalta fel azokat. Itt megemlíteném Jürgen Olbrich német művész nevét a nemzetközi mezőnyben, aki hasonló módon, következetesen ezt az az utat járta be a 70-80-as években.

Tooth Gábor Andor műve, a „Nő a család” egy másfajta „talált tárgyat " dolgoz fel, az úttestre elmozdult sablonnal, hibásan felfestett, átkelésre figyelmeztető útjelző ikont kapott lencsevégre.

A kiállítás anyagát másféle szempontból is elemezhetjük, megközelíthetjük:

• Figurális művek, melyek az emberi genetikai hibákból eredő betegségekből indulnak ki, mint Czeizel Balázs System Errorja pixelekre széteső négyes portréja, Stark István szétszakadó Coronográphiája a bensőnkben zajló hibás folyamatokat önti költői képi formába, Horkay István "elrontott", pixelesített reneszánsz portréja. Károly-Zöld Gyöngyi szétcsúszó arcképe, Kelecsényi Csilla, tükördarabokban felvillanó én-képei dimenzió-rétegekbe úsznak át… Barti Magdolna Hiány, Gábor Éva Mária Kötélváros c. műveinek felfeslett háttere a világ díszlet-mivoltát sejtetik. A növény- és állatvilág genetikailag hibás jelenségeiből emel ki motívumot Bózsa Evelin Albinó kaméleonja, Eva Kipp pedig a felfoszlott kukoricaszárak belsőjében a mikrovilág burjánzásába enged betekintést.

• Az elhasználódott tárgyakra építi fel kompozícióját Czető Beaty egy sérült fotó feldolgozásával, Repászki Ferenc újrafelhasznált, sérült rongybábuja. Ezek különös drámaiságot kapnak, s az enyészet, az elmúlás esztétikája jelenik meg a roncsolódásnak köszönhetően. Gábor Enikő az elrongyolódott focilabda beszkennelésével az emberi testrészekre emlékeztető, új formavilágra talált rá.

• Géphibákból ered vagy rendszerhibákon alapulnak Büki Zsuzsanna, Csízy László, Füleky Adrienn, Magén István éjszakai, bonyolult, kristályrendszerű városába talán a megtalált kulccsal sem jutunk be (Éjszakai fények kulccsal, 2016.), Kántor József, Pál Csaba absztrakt kompozíciói, ifj. Koffán Károly plakátmunkája, Lonovics László Jelstruktúrái.

Sorozatgyártás során keletkező selejt témáját dolgozza fel a Szűcs Kata – Varga Viktor szerzőpáros Hibaprojektje. Paul Ter Wal széteső gépezete pedig az eszköznélküli világ felé közelít.

Mások, egymástól függetlenül nyúlnak a glicht-hez (a hang programhibája): Kecskés Péter a „talált” torz hang zeneiségét emeli ki a videólejátszó akadozásának lefotózásából felépülő alkotásában, Koroknai Zsoltnálnál az automatikus, „néma” hibaüzenet válik a kép fontos kompozíciós elemévé. Gyenes Zsolt videójában a hang alapja egy hibás, lemerülőben levő gyerekjáték “haldoklásának” rögzítése. Lux Antal digitális nyomata a rekedt trombita hangját „szólaltatja meg”. E munkákban az újfajta harmónia és a hagyományos disszonancia együttesen működik.

Ruzsa Dénes – Spitzer Fruzsina Állásinterjú c. videójában a közeljövő problematikája kerül terítékre, vajon az ember mennyire tud megfelelni a „tökéletesen” megalkotott kérdező robot tesztjének.

Több művésznél jelenik meg

• természeti motívum: Péter Ágnes Vízlágyítás c. nyomata hibásan került a lemezre, miáltal moárés, fémes hatású látvány jött létre. Lieber Erzsébet Fény-szövete a felvétel közben történő szándékolt bemozdítás, digitális átstrukturálás során keletkezett. Saját munkám (HAász Ágnes) a Tájszövet a Virtuális Land Art sorozat része, a Torzítás - Véletlenszerűség = Hiba hármas egységének elvére épül, egyrészt tudatosan, másrészt a véletlenszerűt elfogadva vagy elvetve a gép által felkínált módozatokat, az eredeti képszerkezet vertikálisan és horizontálisan alárendelődik, átrendeződik.

Fény-, és légköri jelenségek képezik az alapját: Füleky Adrienn Áramlatok, Sándor Edit Fénytörés műve,Szlaukó László hamis Víztükre, mely nem a partot tükrözi vissza. Sós Evelin Égi háborúja a káosz baljóslatú drámaiságát közvetíti. Bálint Bertalan fényobjektjén a képen kívülre kerülő kompozíciós elem egy váratlan eltávozás szituációját kísérli megjeleníteni.

Drozsnyik István, Detvay Jenő elrajzolt printjei, Láng Eszter elszabadult, felszabadult, rakoncátlan vonalhálója a grafikai jelleghez közelít. Vass Tibor élénk színfoltokból felépített kompozíciója a hagyományos színfelfogás szempontjából kiüti a biztosítékot.

Daradics Árpád Kukurigója és Szöllőssy Enikő New York-i városfotója szürrealista elemeket tartalmaznak, melyek szintén a klasszikus képi megjelenítéstől eltérnek.

A művek többségénél szövegeket találunk, melyekben ki hosszabban, ki rövidebben vall arról, mit jelent számára a hiba az alkotás során. E megnyilvánulásokat igen fontosnak tartom, jó alapot adnak a vitára, a dialógusra, adalékul szolgálhatnak a szimpózion előadásainak anyagához, s a nézők számára a szemlélődésben irányadóak lehetnek.

Kérdés, mihez képest beszélhetünk hibáról, talán csak hagyományos értelemben nevezhetjük annak? Vagy a képzőművészetben más értelmet nyerhet?

Jelen kiállítás alkotásai, sokszínűsége, változatos képi világa, gazdag gondolatisága, a szimpózium előadásai bizonyítják, más értelmet nyer a hiba jelensége, ismeretlen, felfedezésre váró területekre nyíló kapukat nyit meg, miáltal újfajta rendszerekre, újfajta vizuális élményekre lelhetünk, akár a tudomány, akár a képzőművészet világában, létünk kiterjedtebb megértéséhez a hiba lehet a „csodák” kimeríthetetlen forrása.

Ezekkel a gondolatokkal ajánlom figyelmükbe jelen kiállítás alkotásait, elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk, vitatkozhatunk, párbeszédre is jó alkalmat nyújt, és izgalmas folytatást ígér.

Elhangzott Kaposváron, 2017. november 30-án.