EMLÉKEZÉS Joseph Kádárra (Le K’dar), született Debrecenben 1936. július 25-én,
festő, grafikus, szobrász, fotóművést, lapszerkesztő, művészeti író, műgyűjtő,
múzeumalapító,
az elektrográfia (elektrografika) kezdeti időszakának egyik jelentős úttörőjére.
2019. január 25-én tragikus hirtelenséggel elhunyt életének 83. évében.

2017. februárjában a MET Galériában önálló kiállítást rendeztünk korai, fénymásolóval
készült műveiből.
A Képírás Művészeti Alapítvánnyal közös kiadásban megjelentettük ART-ÉLECTRO-
IMAGES címmel a Képírás Füzetek sorozatban válogatást a 1979-1996. között készült
műveiből, és bemutattuk az elektrografika területén végzett képzőművészti tevékenységét.
A kiállítást Vass Norbert művészeti író nyitotta meg. Az ő soraival emlékezünk
munkásságára.

„Az elektrografikában találtam a magam ösvényére – vallja Kadar –, ahol is a szisztematikus, gyors gondolkodás érvényesül.” Az irányzat felmenői között a művészet demokratizálásáért felszólaló pop-art mellett – csakúgy, mint Kadar pályáján – ugyanolyan meghatározó véleményem szerint a koncept szerepe. Előbbi a másolatkészítés művészi aktusként való elfogadtatásáért emel elsősorban szót, utóbbi pedig – a túlzott tárgytermelés ellenében lépve fel – az artisztikum dematerializálásának szükségességét hirdeti. Az elektrográfus másol és anyagtalanít egyszerre. Az elektrográfia elgondolható eszerint a konceptuális művészet és a pop-art szintéziseként is, a fénymásolóval síkba vetített véletlenszerű kópia elvégre a tárgyiasult koncept maga.

Kadar 1979-ben kezdett copy arttal foglalkozni. Először fotóit, kollázsait torzította. Ezt követően fémet, követ, textilt és növényeket helyezett a fénymásoló üveglemezére, de kísérletezett a rögzítés anyagával is. Nyomtatott plexire, celluloidra és vászonra, valami azonban állandó maradt. A mesterséges fény a másolóban minden alkalommal egyirányú mozgást végez ugyanis. Módszeresen, képpontról képpontra, az üveglap tengelyére szimmetrikusan kopírozza a kompozíciót. Az ismétlés elsősorban a megismerést segíti elő. Az újszerű megközelítéshez, a művészi absztrakcióhoz általában deformáció is szükséges. Kadar is hamar felismeri, hogy igazán eredeti nyomatot akkor alkothat csak, ha játszótársául fogadva a gépet, a hibás működésnek eleve szerepet szán. Attól fogva a roncsolást – megfolyást, tépést – maga generálja. Előbb Kassák konstruktív struktúrái előtt hajt fejet, aztán vibráló, nyugtalan felületeket hoz létre. Mintha televíziós adásszüneteket nyomtatna ki. Fénymásoló-művészetének fontos állomását jelentik azok a tudatosan a véletlenre bazírozó, becsípődött lapok, amelyeket ő háromdimenziós relief-elektrografikáknak nevez. A harmonikaszerű gyűrődések megjelenítik a bosszúságot, amit a mindennapi meghibásodás során egy átlagfelhasználó él át, de színre viszik ennek – a művészet harcba hívásával történő – meghaladása felett érzett örömöt is.

Alkotói ténykedésével egyenértékűnek vélem Kadar művészetszervező tevékenységét. Katalizál és proklamál. Az elektrográfia evolúcióját kezdettől figyelemmel követi. Elméleti szövegeket és katalógusokat publikál, infrastruktúrát épít és intézményalapítást szorgalmaz. Budapesten, Cuencában, Madridban, Milánóban, New Yorkban, Párizsban, Strasbourgban, Szöulban és Tokióban szerepel önálló és csoportos tárlatokon, a Vasarely Múzeumban biennálét indít útjára, Revue d'Art 90° címmel nemzetközi periodikát alapít, és a hazai Árnyékkötők című folyóirat elindításában is szerepe van. Létrehoz továbbá egy, a műfaj legprogresszívebbjeit tömörítő művészeti csoportot is, a Groupe A–Z-t. Nagyjából a legnagyobb, önmagát is másoló network, az internet expanziójával egyidőben több száz, elektronikus vezérlésű gépekkel alkotó művésszel épít ki organikus hálózatot.

Láthatjuk, Kadar elemi erővel lép fel az elektrográfia ügyében. Küldetése viszont korántsem öncélú. Korának eszközarzenálját kívánja inkább a művészet palettájához toldani, az eljövendő protézisek számára is előkészítve ezzel a kontinuus csatlakozás lehetőségét. A múltra és a jövőre gondol, miközben a jelen nevében cselekszik. Olyasféleképpen, mint egy fénymásológép, amint az üveglemezén pihenő dokumentumot világít éppen át.

Az első magyarországi elektrografikai biennáléra megjelent, programadó írásában N. Mészáros Júlia „a pillanat totális megjelenítésének eszközeként” hivatkozott az irányzatra, amely a valóság új összefüggéseit, addig ismeretlen képét is megmutatni képes. Joseph Kadarnak a Képírás Füzetek soráában megjelent katalógusában látható munkái arról az időszakról mutatnak pillanatképeket, amikor formálódóban volt még a műfaj kifejezésmódja. A dinamikus nyomatok három évtized távlatából sem hatnak ugyanakkor ortográf leletnek. E papírra gyűrt fénynyalábok ki nem oltható feszültséget közvetítenek. Enervált erőszakossággal bontják meg a vízszintes felület nyugalmát. Színeket marnak a papírba, háromdimenzióssá szakítják a síkot.”

(Részlet a megnyitó szövegből.)

Emlékét, szellemi hagyatékát tisztelettel őrizzük.