Meghívó: ANTROPOCÉN - A MET tagjainak csoportos kiállítása
-
Dátum:2022. május 19
A kiállítás koncepciója:
A kiállítás az ember és a természet kapcsolatáról szól. Fontos emlékeznünk arra, hogy a természet részei és formálói is vagyunk egyben, tudatosan alakítanunk kell szerepünket Földünk egyedi biodiverzitásának megőrzése érdekében. Jelen kiállítás a művészet eszközeivel közvetítőként és gondolatébresztőként tud ebben szerepet vállalni.
Technológiai eszközök felhasználásával, három projektor segítségével a galéria terét átalakítjuk művészeti installációvá, amely olyan fontos témát érint, mint a környezet védelme, bolygónk egyediségének felismerése és a kiállításon szereplő művészek üzeneteinek, történeteinek megfogalmazása. A három falon három kategóriába rendezve vetülnek ki a képek.
Workshop keretén belül a kiállítás látogatója bekerül az installáció terébe. Egy kamera rögzíti, ahogy a néző a művészek által készített üzenetek mellé áll, ezzel is demonstrálva, hogy mindannyiunknak, egyéneknek és közösségeknek, fontos szerepe van Földünk biodiverzitásának megőrzésében.
Az esemény ideje alatt a látogatók és a kiállító művészek közösen növényeket ültetnek a MET Galéria előtt, ezzel is hozzájárulva a környezettudatos szemléletváltáshoz. (Ruzsa Dénes)
A kiállítás helye: MET Galéria, 1117 Budapest, Bölcső u. 9.
A kiállítás időpontja: május 20-tól 26-ig
Megnyitó: május 21-én, 17.00 óra
Megnyitja: Ruzsa Dénes képzőművész
Közreműködik: Dóra Attila zeneszerző
Kurátor: Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina, Haász Ágnes
Adó 1 % felajánlása
Legfrissebb híreink
Támogatóink


2020-ban támogatta a MET Galéria kiállításait, katalógusát (2018. évi) és a szakmai rendezvényeit.
2022-ben a MET működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.
2022-ben támogatta a MET éves működését, és a MET Galéria éves kiállítási programját.
Linkgyűjtemény
Arnolfini Szalon
Árnyékkötők
Artportal
Barti Magdolna képzőművész
Bátai Sándor képzőművész
Dokuweb
Dotclouds
Gábos József képzőművész
Gyenes Zsolt médiaművész
HAász Ágnes képzőművész
Herendi Péter fényképzőművész
Horkay István képzőművész
Hungart
Képírás – Internetes Folyóirat
Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
Lux Antal képzőművész
MAOE
NKA
Pál Csaba képzőművész
Susannia Lakner Zsuzsa képzőművész
Spanyolnátha Művészeti Folyóirat
Symposion Portál
Tellér Mária
Vass Tibor költő, képzőművész
Vízivárosi Galéria