Fő tartalom átugrása

Hegedűs Mária emlékére

Megrendüléssel adjuk hírül, 2017. december 24-én, méltósággal viselt súlyos betegség következtében elhunyt Hegedűs Mária költő, vizuális művész, pedagógus.

Hegedűs Mária 

1951.Hajdúnánás – 2017. Kazincbarcika

Életrajza

1970-től a Hajdúnánási Városi Művelődési Házban volt népművelő. 1974-ben Népművelés-Könyvtár szakon diplomázott a Debreceni Tanítóképző Főiskolán. Még ugyanebben az évben Kazincbarcikán az Egressy Béni Művelődési Központban folytatta népművelői pályáját. 1978-tól 1984-ig ugyanitt a városi tanács művelődési osztályán volt népművelési felügyelő. 1984-től nyugdíjazásáig a kazincbarcikai Irinyi János Szakközépiskola könyvtárosa és magyar szakos tanára volt. Közben folytatta tanulmányait: 1982-ben Magyar-Népművelés szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 2000-től PhD hallgató az ELTE Modern Irodalom Tanszékén. 2005-től tagja a Magyar Írószövetségnek.

Munkássága

Részvétele a Magyar Elektrográfia Társaság kiállításain:
2010. •MATRICÁK, Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállítása, Karinthy Szalon, Budapest
2010. •MEGA-PIXEL, 2. Digitális Alkotások Országos Tárlata, Magyar Alkotóművészek Háza, Budapest
2012. •MATRICÁK, Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállítása, Próféta Galéria, Budapest
2014. •MEGA-PIXEL, 3. Digitális Alkotások Országos Tárlata, MAOE Székház, Budapest
2017. •MATRICÁK – Pixelmezők, nemzetközi kiállítás, Vármező Galéria, Budapest 
2017. •MATRICÁK 2012 díjazottjainak kiállítása, Vármező Galéria, Budapest

A MATRICÁK 2012 kiállításon díjazott műve:

Tisztelet Schöffer Miklósnak 1   Tisztelet Schöffer Miklósnak 2   Tisztelet Schöffer Miklósnak 3   Tisztelet Schöffer Miklósnak 4

Tisztelet Schöffer Miklósnak

 
Hegedűs Máriának köszönhetjük a tavalyi párizsi kiállításunkat, általa ismerkedtünk meg Olivier Bonnin szobrászművésszel, akinek a galériájában bemutatkozhattunk. Köszönjük fáradozását, tisztelettel és szeretettel őrizzük emlékét.

Díjai

  • 1987-1988. Eötvös József-ösztöndíj 
  • 2007. Kazincbarcikáért Emlékérem, Pedagógus Szolgálati Emlékérem
  • Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele
  • MATRICÁK 2012 nemzetközi kiállítás, Hommage á Schöffer kategória zsűri díja

Hegedűs Mária vizuális alkotásai 1985-től vannak jelen a hazai és nemzetközi avantgárd művészeti életben. Ekkor lett tagja a párizsi Magyar Műhely baráti körének. Előadásaival, performanszaival rendszeresen részt vett a Magyar Műhely hazai és külföldi találkozóin. Alkotói és mentori kapcsolatot ápolt a Magyar Műhely alapítóival Bujdosó Alpárral, Nagy Pállal és Papp Tiborral. Első műveit és tanulmányait a párizsi Magyar Műhely folyóirat mutatta be.

Doktori dolgozatát az Arkánum szerkesztőjéről, a Magyar Műhely baráti köréhez is sok szállal kötődő kortárs költőről, Bakucz Józsefről írta, mely 2017 őszén megjelent. Hegedűs Mária könyvei egy-egy alkotói korszakot is jelentenek. Az én karneválomban az Apollinaire nevével fémjelzett ikonikus vizuális költemények műfaji sokszínűségét alkotja meg, az Összeszőtt mezőkben a tárgyköltészet műfaján belül, talált tárgyakon jeleníti meg térbeli költői szövegeit.

Olivier Bonnin képzőművész meghívására 2008 novemberében egy hónapig élt Palaiseau-ban, ahol a helyi művészeti közösség munkáit tanulmányozhatta. Élményeiről a Párizsi napló című könyvben számolt be. 2009-2012 között a Palaiseau-ban megismert művészeket – Olivier Bonnin, Loredana Rancatore, Rosa Puente és Gerard Chamayou művészeket Kazincbarcika város támogatásával bemutatták Kazincbarcikán és Budapest galériáiban (KAS Galéria, Ráday Képesház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Galéria). 

2012-ben rendezvényszervezője volt a Művészet városi környezetben című nemzetközi szimpóziumnak, amely Olivier Bonnin és Gerard Chamayou kezdeményezésére, Kazincbarcika város és intézményei részvételével, nagy társadalmi összefogással valósult meg.

Kiállításairól, könyvbemutatóiról, performanszairól bővebben a Wikipédiában olvashatók információk.

Vizuális költeményei:

Vendég voltam

Vendég voltam

Vesszőfonat költemény 1999

Vesszőfonat költemény, 1999.

 

Kőbéka apám kerjében 1996

Kőbéka, apám kertjében, 1996.

Hegedűs Máriát, a tavaly szenteste elhunyt barátunkat, tagtársunkat a Spanyolnáthában Nagy Pál búcsúztatja:
http://www.spanyolnatha.hu/szerkesztosegi-hirek/elhunyt-hegedus-maria/662/

Regős Imre emlékére

regős imre portré 1 regős imre portré 2

REGŐS IMRE (1952. Szarvas - 2017. Budapest)

R


1968-tól él Budapesten. 1973-ban kezdte művészeti tanulmányait. 1973-1976-ig Bak Imre, 1976-1978-ig Maurer Dóra illetve Erdély Miklós tekinthető mesterének. 1979-1981-ig fotószakkört vezetett a pesterzsébeti Építők Művelődési Házban. 1981-től vesz részt országos és nemzetközi kiállításokon, tagja lesz a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1982-ben Swierkiewicz Róberttel és Lévay Jenővel megalakítják a Xertox csoportot. 1985-1986-ban Párizsban élt, dolgozott és részt vett kiállításokon. 1987-ben ismét bekapcsolódott a Xertox munkájába. 1991-2002-ig átmenetileg a reklámgrafika felé fordult, két társával (Gerendy Jenő, Vasvári László Sándor alkalmazott grafikusokkal) grafikai stúdiót alapított. 2002-től ismét képzőművészettel foglalkozik, és egyéni kiállításon mutatta be utóbbi években készült munkáit. /Artportal Szerző: Csizek Petra


Elektrogáfiai műveivel aktív résztvevője volt a MET rendezvényeinek. Archívumunkban 4 művét őrizzük.

Részvétele a Magyar Elektrográfia Társaság kiállításain

2000 • Váltótér, Magyar Szabadalmi Hivatal, Budapest
2002 • Matricák, Újpesti Ifjúsági Ház,Budapest ; A Tánc fesztiválja, Veszprém
2012. MATRICÁK, Kisméretű Elektrográfiák Nemzetközi Kiállítása, Próféta Galéria, Budapest

2014. • MEGA-PIXEL2014, 3. Digitális Alkotások Országos Tárlata, MANK Galéria, Szentendre, Szabad kategória díjazottja
2017. • Pixeleken innen és túl, MEGA-PIXEL2014, 3. díjazottjanak kiállítása, Vízivárosi Galéria, Budapest  


Egyéni kiállítások
1976 • Jókai Művelődési Ház, Budaörs
2002 • KAS Galéria, Budapest.



Válogatott csoportos kiállítások (Xertox nélkül)
1981 • Torony, Újpesti Mini Galéria, Budapest
1982 • Magyarország a tiéd, FMK, Budapest
1986 • Dix jour l’art vivant, Baboogu galéria, Párizs • Reveláció, Sárospataki képtár, Sárospatak
1989 • Balatoni Kisgrafikai Biennálé, Tihany • XV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
1994 • XIV. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1995 • Vallomások a vonalról, Vigadó Galéria, Budapest
1996 • XV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc • Mű-kép, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • XV. Országos Akvarell Biennálé, Eger
1998 • XVI. Országos Akvarell Biennálé, Eger
2005 • Intro-Impro, Saint Galéria, Budapest.



Művek közgyűjteményekben
Kuny Domokos Múzeum, Tata
Magyar Grafikáért Alapítvány, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest



Irodalom
ANTAL I.: Táncok és levelek, Műértő, 2002. április



Téli Tárlat - GEMINIDÁK

Meghivo Geminidak 2017 MET gal

A MAGYAR ELEKTROGRÁFIAI TÁRSASÁG / MET

tisztelettel és szeretettel meghívja a

TÉLI TÁRLAT - GEMINIDÁK

Adventi csillaghullás c. kiállításának megnyitójára.

- videóinstalláció, videók, fényobjektek -

Megnyitó: 2017. december 9-én, szombaton, 18 óra

Megnyitja: Deák Csillag író, művészeti író

Kiállítók művészek:

BARTI Magdolna * BÁLINT Bertalan * BÓZSA Evelin NL* BÜKI Zsuzsanna * CZEIZEL Balázs * CZETŐ Beaty NL * CSÍZY László * DARADICS Árpád * DETVAY Jenő * DROZSNYIK István * ENYEDI Zsuzsanna * FÜLEKY Adrienn * GÁBOR Éva Mária * GÁBOS József * GYENES Zsolt * HAáSZ Ágnes * HERENDI Péter * HORKAY István * KÁNTOR József * KÁROLY-ZÖLD Gyöngyi RO * KECSKÉS Péter * KELECSÉNYI Csilla * KIPP Eva NL * ifj. KOFFÁN Károly * KOPPÁNY Attila * KOROKNAI Zsolt * KRNÁCS Ágota * LÁNG Eszter * LÉVAY Jenő * LICHTER Péter m.v. * LONOVICS László * LUX Antal D * MAGÉN István * MAYER Éva * NÉMETH-KASSA Gábor m.v. * OLAJOS György * ORSZÁG László * PÁL Csaba * PÉTER Ágnes * REPÁSZKI Ferenc * RUZSA Dénes * SÁNDOR Edit * SÓS Evelin * SPITZER Fruzsina * SZÖLLŐSSY Enikő * TER WAL Paul NL * TOOTH Gábor Andor * VASS Tibor



Videóinstalláció: Ruzsa Dénes-Spitzer Fruzsina

Kurátorok: Haász Ágnes, Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina 

 

A kiállítás megtekinthető: 2017. december 12- 2018. január 16-ig, 7-19 között,

telefonos bejelentkezésre ( T: 06 30 612 0235, 06 30 657 5206)

keddtől-csütörtökig 14-18 óráig

            

Cím: H-1117 Budapest, Bölcső u. 9. földszinti sor 1.

(Újbuda Központ, M4 metró, 4-es villamos végállomásától 3-4 perc séta

Támogatók: MMA, NKA, NEA, MKITSZ, HUNGART

Meghívón kép: Károly-Zöld Gyöngyi fényinstalláció (részlet)

Meghívó terv: HAász Ágnes

 

Adó 1 % felajánlása

Doklist.com által hitelesített szervezet

Legfrissebb híreink


Támogatóink

NKA 25 eves logo szines

Az NKA 2024-ben támogatta a Magyar Elektrográfiai Társaság alábbi kiállításait:
- Neumann 120 - Hommage tárlat
- 90-es évek a magyar elektrográfia történetében

mma

A Neumann 120-képzőművészeti kiállítás és szimpózium szakmai program megvalósítását a 2024. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Magyar Elektrográfiai Társaság 2024. évi működési és művészeti programjai szakmai megvalósítását a 2024. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.



elmű logó2020-ban támogatta a MET Galéria kiállításait, katalógusát (2018. évi) és a szakmai rendezvényeit.

nea 012023-ban a  MET működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja.

mkitsz

hungart

Ujbuda uj

2024-ben támogatta a MET éves működését, és a MET Galéria éves kiállítási programját.

sylenta

56


Linkgyűjtemény


Impresszum

Magyar Elektrográfiai Társaság/MET


Hungarian Electrographic Art Association/HEAA

  • Cím:
    H-1116 Budapest, Adony u. 8. V/24. HUNGARY
  • Alapítás éve:
    2001
  • Cégbejegyzés száma:
    10588/2003
  • Adószám:
    18244645-1-43
  • Számlaszám:
    11600006-00000000-39086527
  • Taglétszám::
    91
  • Web:
    www.computerart.hu
  • E-mail:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Kapcsolat:
    HAász Ágnes elnök
  • E-mail:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Mobil:
    +36 20 503 7240
  • MET Galéria :
    1117 Budapest, Bölcső u. 9. fsz. üzletsor 1.

Együttműködő partnerek


Médiapartnerek


Copyright © 2023 Computerart.hu